Az első vizit során a páciens beszámol problémáiról, összefoglalja panaszait, elmondja, miben szeretne segítséget kérni.
A pszichiáter orvos, tehát az első vizit egy orvosi vizsgálatnak felel meg, melynek során a lelkiállapot felmérése történik meg.
Időtartama – általában – 30 perc, ám amennyiben a páciens állapota úgy követeli meg, az esetben ez változhat, a beteg aktuális állapotának függvényében.
Amennyiben a páciens rendelkezik korábbi vizsgálatok orvosi dokumentációjával, leleteivel, úgy ezeket legyen kedves magával hozni, az esetlegesen szükséges áttekintés céljából.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az orvosi vizit nem azonos a pszichológusnál, pszichoterapeutánál történő 50-60 perces időtartamú ún. pszichoterápiás órával. Rendelésemen az első vizit során testi és lelki állapotfelmérés történik, és a felszínre kerülő adatok alapján kerül sor a további kivizsgálások, gyógykezelések megtervezésére, indítására.
Az esetek jelentős részében már az első vizit során szerzett információk alapján megkezdődik a gyógykezelésbe vétel is.
Már az első találkozás során maximálisan figyelembe veszem, hogy a hozzám fordulók mit várnak a kezeléstől, milyen igényeik, elvárásaik vannak -, szakvéleményemet ennek ismeretében alakítom ki, összhangban az orvosi szakma előírásaival, szakmai protokolljaival. Amennyiben szükséges és a páciens állapota megkívánja, további vizsgálatokra is sor kerülhet egyéb szakterületek orvosainál, melynek célja a tünetek és panaszok minél pontosabb feltérképezése, beazonosítása, és ezáltal a legmegfelelőbb terápia nyújtása.
A gyógykezelés többlépcsős folyamat, az első vizitet általában további vizit, illetőleg vizitek követik, mivel a páciensek egyedi problémaköre kizárólag több alkalommal történő találkozások során oldható meg. Az első vizitet követő további vizitek időtartama általában 15 perc, melynek során a hangsúly az orvosi ellátáson - gyógyszeres terápia vagy kiegészitő orvosi vizsgálatok kérése, előirása - van. Amennyiben akár szakmai megítélésem, akár kliensem igénye kiegészítő pszichoterápia, úgy az pszichológusnál, pszichoterápiás szakembernél történik.
Bizonyos esetekben, egyeztetés alapján mód nyílhat telemedicinális, online vizitre is. Ennek feltételei mindenben azonosak a személyes vizit feltételeivel. Egyeztetett időpontban kerülhet rá sor, ugyanolyan időtartamban és vizitdíj megfizetése mellett, mint a személyes vizit esetén.